„Anyukámmal kezdődött.

 

Ő volt az, aki gyerekkoromban az úszóedzésekre vitt, s amíg én a hideg vízzel küzdöttem, ő a közeli erdőben futott. Szolidaritásból. Nem állt útjába semmilyen időjárási körülmény; futott hóban és esőben, szélben és vakító napsütésben. Így osztozott velem a szenvedésen.

Később, egyetemi éveim közepe táján – régen hátrahagyva már a versenyúszást – ez a szívmelengető emlék indított arra, hogy futócipőt húzzak. Angol nyelvű hangoskönyveket hallgattam, miközben futottam, a már emlegetett erdőben.

 

Mára a versenyzés is visszatért az életembe azáltal, hogy a klinikai futócsapat tagja lettem. A jótékonysági, figyelemfelhívó versenyeknek persze más tétje és izgalma van, mint amit gyerekként átéltem. A versenyúszásba belefáradtam – ebbe nem tudok belefáradni. Az, hogy a klinikai csapat részeként időről időre egy nemes célért futhatok, megsokszorozza az erőmet és lelkesedésemet, növeli a teherbírásomat. A legutóbbi váltóeseménynél is úgy éreztem, miután túl voltam a magam 11 kilométerén, hogy boldogan lefutnám a teljes következő szakaszt is – noha a fizikai teljesítőképességem határa valahol a 12 kilométernél húzódik. A csapatnak óriási serkentőereje van.

 

Soha nem rajongtam a mezekért, de az Őrzők mezét, az összetartozás és példaértékű segítségnyújtás jelképét, örömmel viselem.

Büszke vagyok rá, hogy egy olyan helyen dolgozhatom, ahol a csapatszellem és az emberi minőség kiemelkedő szakértelemmel párosul.

Büszke vagyok anyukámra is, aki ugyan nem fut már, de a fiatalosságát – úgy megjelenésében, mint életvitelében – megőrizte. Két-háromhetente elmegyünk sétálni abba a bizonyos erdőbe, olyankor sok-sok mindenről beszélgetünk: nemcsak a nehézségeinkről, hanem a terveinkről, reményeinkről is.”

 

 Ha szeretné támogatni a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt súlyosan beteg gyermekek gyógyulását, akkor, kérjük, adója 1%-át ajánlja az Őrzők Alapítványnak: