Vivi története
„A betegségem története 2024 májusában kezdődött, amikor a rolleremmel elestem, és ennek következtében a jobb térdemre estem. Az esést követően jelentkező fájdalom miatt sürgősségi ellátásban részesültem, ahol röntgenvizsgálatot végeztek. Amin látták a tumor jellegű
Gézu története
„»Olyan, mintha a gerincem kint lenne a hátamból.« – ezt mondta Gézu. Gézu január-februárban különösen fáradékonynak, aluszékonynak mutatkozott. Emellett olykor-olykor még a szokásosnál is sápadtabb volt, és sűrűn betegeskedett. Ez egyre inkább feltűnt iskolai környezetének
Pepe története
„Pepe a veszprémi óvodások gondtalan életét élte, mígnem egy márciusi napon elesett az óvoda udvarán. Az esés miatti sántikálás hetek elteltével sem javult, Pepe lelassult, nehezen ment neki a lépcsőzés. Csendes, félénk és visszahúzódó lett, kicsit árnyéka korábbi önmagának.
Zorka története
„Egyik este Zorka belázasodott és nagyon gyenge lett. Fura pöttyök jelentek meg mindkét lábszárán. Csak két nappal később jutottunk el a háziorvoshoz, mert Zorka annyira gyengének érezte magát, hogy nem akart az apukájával elmenni. A háziorvos azonnal elküldött minket
Arany Szeptember 2026 – nemzetközi összefogás a daganatos gyermekekért
A Semmelweis Gyermekklinika és az Őrzők Alapítvány idén is csatlakozik a gyermekkori daganatos betegségek elleni küzdelem nemzetközi hónapjához, az Arany Szeptemberhez. A 2026-os kampányt ismét széleskörű társadalmi összefogás övezi: vállalatok, kulturális intézmények,
Benett története
„Benett egy igazi örökmozgó 3 éves bölcsis kisfiú, aki 2025 tavaszán lábfájásra kezdett panaszkodni. Először azt hittük, biztos a növekedéssel függ össze. Amikor már éjjel is jelentkeztek a fájdalmak, elvittük a gyermekorvosunkhoz, aki azonnal vérvételre küldött bennünket.
Húsvéti ajándékosztásunk pillanatai
A húsvéti ajándékosztásunkon elkapott pillanatokkal és mosolyokkal kívánunk Klinikánk közössége nevében áldott ünnepet minden beteg és egészséges gyermeknek, családjaiknak, kollégáinknak, támogatóinknak és követőinknek egyaránt! Ha fontosnak tartja, hogy a beteg gyermekek
212 km a gyermekekért – Őrzők a Vivicittán
Összesen 212 km-t futottak az Őrzők jótétfutói a 41. Telekom Vivicittán! A Tűzoltó utcai Gyermekklinika szakemberei és támogatóink hatalmas lelkesedéssel és örömmel álltak ez alkalommal is rajthoz, mert a cél – a súlyosan beteg gyermekek támogatása – most is motivációt adott
Féltve őrizzük a gyógyulás esélyét
Az Őrzők Közhasznú Alapítvány 2025-ös tevékenysége Az Őrzők Közhasznú Alapítvány a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Tűzoltó utcai részlegét (közismert nevén a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát), Magyarország legnagyobb gyermekonkológiai központját támogatja. Az